Tovább erősödött a magyar lakosság biztosítók iránti bizalma
2016. június 9., csütörtök
Tovább nőtt a biztosítók felé irányuló bizalom a 2015-ös szinthez képest: a lakosság a pénzügyi szféra szereplői közül a leginkább a biztosítókban bízik – derül ki a Századvég Alapítvány kutatásából. A magyar lakosság körében a leginkább ismert biztosítástípus a lakásbiztosítás, ezt követi az élet-, illetve a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) az ismertségi listán.
 
A MABISZ megbízásából, a lakosság biztosítási szektorral kapcsolatos elégedettségéről szóló országos, reprezentatív kutatást a Századvég Alapítvány 2016 májusában készítette, ezer fő telefonos megkérdezésével. A 2015. áprilisi felmérés eredményeihez képest nőtt a lakosság bizalma a biztosítók iránt, a lakosság többsége bizalommal fordul a biztosítók felé.

Az idei közvélemény-kutatás szerint a háztartások legnagyobb része - 44 százaléka – két–három biztosítással rendelkezik, további 14 százalékuk pedig több mint négyféle biztosítást kötött. Emellett azonban magas – mintegy 40 százalék – a biztosítással nem, vagy legfeljebb egy szerződéssel rendelkezők aránya.

Az egyes biztosításfajták közül a felnőtt korú magyar lakosság körében a lakásbiztosítás a legismertebb. 2015 áprilisában a válaszadók 91, 2016 májusában már 95 százaléka említette, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos kockázatokra köthető biztosítás.

Második helyre az életbiztosítások kerültek: 2016 májusában a megkérdezettek 77 százaléka, egy évvel korábban 75 százaléka említette az életbiztosítást, mint az általa ismert biztosítástípust. Az életbiztosításokat az ismertséget tekintve a kgfb, illetve a casco-biztosítások követik. A lakosság közel fele nevezte meg spontán az ismert termékek között a balesetbiztosítást, és közel harmada a nyugdíjbiztosítást.

A nyugdíjbiztosítások ismertségét tekintve az látható, hogy az átlaghoz képest tájékozottabbak e téren az aktív korosztályok, a több biztosítással rendelkezők, a jobb anyagi helyzetűek, valamint a magasabban képzettek. A válaszok alapján a lakosság csak kevesebb, mint 40 százaléka hallott arról, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja a nyugdíjbiztosításokat. Az aktív korú lakosság valamivel több, mint egytizede tartja valószínűnek, hogy pár éven belül nyugdíjbiztosítást köt. Azok, akiknek nincsenek ilyen terveik, főként a megtakarítások hiányára, illetve fizetési nehézségekre hivatkoztak. A nyugdíjbiztosítások irányába nyitottak háromnegyede szerint hosszú távon versenyképes hozamot hoznak majd a nyugdíjbiztosítások. Azok, akik nyugdíjbiztosítást terveznek kötni, többségük 10 ezer forint feletti összeget szánna erre a célra havonta, harmaduk havi 10–20 ezer forintot, negyedük pedig több mint 20 ezer forintot..

A kötelező gépjármű-biztosítással rendelkező lakosság körében továbbra is az elégedettség a jellemző: 80–85 százalékuk pozitív véleményt fogalmazott meg, melyből minden második megkérdezett kiváló értékelést adott biztosítójának a kötelező gépjármű-biztosítási ügyekkel kapcsolatos eljárását, kapcsolattartásának módját, minőségét illetően.

A tavalyi eredményekhez hasonlóan az idén is rendkívül kedvező a hazai biztosítók lakossági megítélése mind az egyéb biztosítási termékek esetében, mind pedig a tájékoztatás és a kapcsolattartást illetően - a megkérdezettek 83–85 százaléka adott pozitív visszajelzést, vagyis – terméktípustól függetlenül – elégedettek biztosítójukkal ezeken a területeken.

A felmérés kapcsán Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára kiemelte: „A kutatás fontos visszajelzéseket tartalmaz számunkra. Közülük is az egyik legfontosabb, hogy 2015 tavasza óta is érezhetően növekedett a lakosság bizalma a biztosítók irányába.”

Forrás: Biztosítási szemle
 


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft